Ismerj meg, és fogadj el!

Ragyogó szép tavaszi nap volt. A Nap első sugarai lágyan simogatták az egészséges, apró gyerekek arcait, akiket édesanyjuk sétáltatott a park kopasz, de már rügyező fái közt, karján vagy babakocsiban. Hideg volt még a levegő, a tél már csak nyomokban látszott, és mindenki tudta, hogy vége a hosszú, téli didergős napoknak, és visszafordíthatatlanul itt a tavasz. A parkon túl több kisebb-nagyobb épületegyüttes állt. A nagykanizsai kórház rácsos ablakain át síró csecsemők hangversenye hallatszott a park, és az utca felé. Odabent más világ uralkodik. Zokogó édesanyák tartják kezükben újszülött csecsemőjüket, és imádkoznak, mert nem tudják, megérik-e a holnapot.

A tizenhárom közül, az egyik sokkal betegebb volt társainál. Ez a kislány egészségesen született 1960. március 14.-én, de gyorsan elkapta a betegséget társaitól. Tályogok lepték el a testét, és mivel látták, hogy már semmi remény nincs az életben maradására, őt különítették el a többiektől. Időközönként görcsös rohamok szorították bilincsbe úgy, hogy két hétig fadarabként mozgatták a kiságyban. Mivel az egyik tályog a főéren volt, nem mertek hozzányúlni, attól tartottak, azonnal befejezi az életét. Később úgy döntöttek, mégis felnyitják. Édesanyja vitte feltárásra, de egy felelőtlen személy kijelentette:,,Nem kell feltárni mert eloszlik, és különben sincs steril kesztyű!” Ezen múlt az élete! Öt napig volt kómában, majd kitolták a folyosóra, és ott figyelték, vajon lélegzik-e még? Sírásával jelezte, hogy még nem készül az angyalkák közé, és visszakerült az osztályra. Számtalan kezelésen esett át, de az ismétlődő rosszullétek jelezték, hogy nem gyógyult meg. Szigethy Gyula a kórház akkori gyermekorvosa mindent elkövetett azért, hogy a szülők fájdalmát enyhítse, és a kis beteg meggyógyuljon. Pécsre küldték, ahol a pontos diagnózis megállapítására agyfeltöltést végeztek. Mivel akkor még sem CT, sem MR vizsgálat nem volt, az akkor használt kontrasztanyaggal sorsa megpecsételődött. A tályogot befelé nyomták, (amit nem lett volna szabad), és emiatt nem lehetett várni azt, hogy szerzett betegsége elmúlik. Felelőtlenségek sorozatának esett áldozatául.

Mivel a környezete tudta hogy milyen betegségben szenved, és a család sem állt mellette, ,,belökték" a szellemi fogyatékosok közé. Később a magyar nyelv, és az irodalom, valamint a zene volt az a fegyver, amivel bizonyítani tudott, önmagát megtudta védeni, és ,,ki tudott lépni"-? ebből a környezetből.

Tanulásban visszaesett, és csak évtizedek múlva tudta elérni azt, amit már az általános iskolában meg kellett volna tennie. Itt énekkari tag volt, és ekkor kezdett csasztuskákat írni. Ruhakészítőnek tanult, és huszonöt évet dolgozott a szakmájában. Lenézték, megvetették otthon, munkahelyen, és a faluban egyaránt. Ugyanazt a munkát fele, harmada pénzért végezte mint mások, számtalanszor vált a diszkrimináció áldozatává. Akkor szakadt el a türelme fonala, amikor elbocsátották, okirat hamisítással kilökték az utcára, és még a hivatalban sem mondták meg, hogy négy nappal megszakított társadalombiztosítását hogy tudja helyre hozni. A munkanélküli ideje alatt pedig a bokáját törte, és munkát sem ajánlottak fel neki. Mit csináljon ebben a kilátástalan helyzetben? Egyet tehetett. A Munkavédelmi Főfelügyelőségen feljelentette akkori munkaadóját, aminek meg lett az eredménye. Másfél éven belül végleg megszűnt a volt munkahelye, és mivel egészségi állapota tovább romlott, leszázalékolták. Sikeresen elvégezte a számítógép kezelői vizsgát. Ekkor nyúlt vissza az iskolában félbehagyott versíráshoz, és szabadidejét továbbra is az éneklésnek szentelte. Számtalan eredményt tudott felmutatni az irodalom területén. Eddig két verseskötet, rádió és TV felvételek, harminchat antológia, hét CD, öt videó, és huszonöt oklevél jelzi, hogy jó úton halad a bordalok, valamint a versek, mesék írásában. Tagja a miskolci Irodalmi Rádiónak.

Honlapja is van: 1960314.5mp.eu

Mindig arra törekedett, hogy másokkal jót tegyen, és annál a képzeletbeli asztalnál mindenki egyaránt helyet foglalhasson! Soha sem tűrte az igazságtalanságot se másokkal, se saját magával szemben, és azért dolgozik, hogy a nem teljesen egészséges személyt környezete befogadja, és betegsége miatt senki előtt se legyen megbélyegezett személy!

Hirdeti azt, hogy a sérült személy is tud értéket letenni a közösség asztalára, csak a társadalomnak elfogadóbbnak kellene lenni, és azt a bizonyos ,,szikrát” a másik emberben észrevenni! Jelenleg leszázalékolt, és az irodalommal foglalkozik.

2017. február 7.