Bejelentés



Tarka-barka szivárványok
Versek, mesék, verses mesék felnőtt fejjel!

MENÜ








 

 

FELNŐTT TANULÓK HETE

 

Felnőtt tanulók hete 2012 - már elérhetőek a díjazottak pályamunkái.  könyvjelző - Megosztás A Felnőtt tanulók hete alkalmából két olyan pályázatot írt ki a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, melyekre a tudásszerzés nem „iskolás” módjairól szóló élménybeszámolókat vártak. A jó pap is holtig tanul és a Büszke vagyok a nagyszüleimre/unokáimra videopályázat díjkiosztó ünnepségét október 18-án tartották a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus székhelyén. A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus az elmúlt évek hagyományait követve 2012-ben is közös gondolkodásra, elmélkedésre hívta mindazokat, akik érett fejjel vágnak neki a tanulásnak. Ahány ember, annyi tanulási út. A pályázatot kiíró Magyar Művelődési Intézet arra volt kíváncsi, hogy hova vezették a pályázókat a tanulási utak, illetve, hogy ezek milyen lehetőségeket nyitottak meg előttük. A Büszke vagyok a nagyszüleimre/unokáimra videopályázat, mely a generációk közti tapasztalatcserére szerette volna felhívni a figyelmet, új elemként jelent meg a pályázati kínálatban. A díjkiosztó ünnepség résztvevőit Závogyán Magdolna, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatója köszöntötte. Mint mondta: a 2012-es év az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve, ebben az évben különösen fontos hangsúlyozni a rendezvénysorozat küldetését. Tudatosítani kell a felnőtt és a szenior korú tanulókban a tanulás fontosságát, s azt, hogy bármi is legyen a motiváció, a felnőttkori tanulás csak javíthat az életminőségen, mely nagyban hozzájárul az aktív idős korhoz. A Büszke vagyok a nagyszüleimre! és a Büszke vagyok az unokámra! videopályázatokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a beérkezett pályaművek a nemzedékek közötti kapcsolat felvételét célozták meg. Az alkotások mind azt üzenték: tudatosítani kell a fiatalokban, hogy a nagyszülők nem csupán segítségre, támogatásra, gondozásra szoruló idős emberek, hanem olyan tudás és emberi értékek birtokosai, amelyek számukra is nélkülözhetetlenek, példaértékűek. A főigazgató zárszavában megköszönte a Magyar Pedagógiai Társaság, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat együttműködését , valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Mindennapi Pszichológia folyóirat támogatását. A köszöntő után a résztvevők megtekintették a díjazott kisfilmeket, majd részleteket hallhattak A jó pap is holtig tanul esszéíró pályázat legjobb alkotásaiból. Díjazottak A jó pap is holtig tanul pályázat A Szín - Közösségi Művelődési folyóiratban való publikálás lehetőségét és a támogatói ajándékcsomagot nyert: Fábiánné dr. Szenci Ibolya (Csongrád). Online publikálási lehetőséget és a támogatói ajándékcsomagot a következők vehettek át: Batha Béla – Nyékládháza, Fábiánné dr. Szenci Ibolya – Csongrád, Gné Márton Anna – Miskolc, Jakab Gyöngyi – Egyesült Királyság, Coventry, Jankovics Györgyné – Győr, Várkonyi Erika – Szentendre, dr. Vargáné Kovács Éva – Miskolc Kántor Zsolt – Szarvas, Bosányi Éva – Budapest, Kosina Józsefné – Kaba, Radmila Markovic – Kishegyes Ajándékcsomagot nyertek: Antalffy Yvett – Budapest, Aszódi Gábor – Kerepes, Bihary Zsoltné – Budapest, Csécsei Ilona – Budapest, dr. Dobos László – Miskolc, dr. Vargáné Jánosházi Éva – Miskolc Fülöpné Kovács Julianna – Sándorfalva, Hajdú Jánosné – Tatabánya, Juhász János – Bekecs, Koós Anna – Miskolc, Méhesné Döngölő Ibolya – Budapest, Papp Borbála – Tokaj, Prorok Mihályné – Békés, Roznai Zoltán – Budapest, Szabó Judit Ágnes – Budapest, Tóth Zsuzsanna – Kisbér, Tóthné Gyulai Mária – Miskolc, Tulok Teréz – Zalaszabar, Varga Sándorné Harkai Mária – Szeged, Büszke vagyok a Nagyszüleimre! Büszke vagyok az unokámra! videopályázat eredményei Fődíj - Borbély István – A nagypapa naplója c. film Közönségdíj: Papp Hajnalka – Nagypapa c. film További díjazottak Mikulás Dávid Abu-Yousef Nóra Szabó Pál Tamás Titi Hajnalka Bánkúti Gergő A filmetűdök itt tekinthetők meg Az eseményen készült fotók galériáját ide kattintva nyithatja meg. A díjazottak pályamunkái: Batha Béla – Nyékládháza, Fábiánné dr. Szenci Ibolya – Csongrád, Gné Márton Anna – Miskolc, Jakab Gyöngyi – Egyesült Királyság, Coventry, Jankovics Györgyné – Győr, Várkonyi Erika – Szentendre, dr. Vargáné Kovács Éva – Miskolc Kántor Zsolt – Szarvas, Bosányi Éva – Budapest, Kosina Józsefné – Kaba, Radmila Markovic – Kishegyes

 

 

 

A pályázaton sikeresen szerepelt személyek egy csoportja


 

 

 

A pályázatért kapott emléklap

 

Budapest: 2012. október 24. szerda 11:04













Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!