
Sárgul a falevél,
fúj a hideg szél.
A megfagyott harmatban
kristályt ölt a dér.
Amikor kinéztem az ablakon,
éppen bekopogott az ősz tarka
köpenyében.
Elküldte a nyarat.
Mondván: nincs itt helyed!
Még csak nem is ráztak ők
egymással kezet.
Eldugták a karcsú
jegenyefák végét.
Nem látni a mennybolt
sem hosszát, sem szélét.

A tejfehér ködök
ellepték a tájat.
Nem látod a réten
legelésző nyájat.
Egymást kergetik a
hideg, őszi szelek.
Súgják: de szeretnék
táncolni veled!
Felhők kergetőznek
odafent az égen.
Őszapó a télnek
semmit sem hagy épen.
Tönkre teszi a szép
tarka-barka tájat,
És ez a sok-sok kár
vajon kinek fájhat?
