Sárgul a falevél,

fúj a hideg szél.

A megfagyott harmatban

kristályt ölt a dér.

Amikor kinéztem az ablakon,

éppen bekopogott az ősz tarka

köpenyében.

Elküldte a nyarat.

Mondván: nincs itt helyed!

Még csak nem is ráztak ők

egymással kezet.

Eldugták a karcsú

jegenyefák végét.

Nem látni a mennybolt

sem hosszát, sem szélét.

A tejfehér ködök

ellepték a tájat.

Nem látod a réten

legelésző nyájat.

Egymást kergetik a

hideg, őszi szelek.

Súgják: de szeretnék

táncolni veled!

Felhők kergetőznek

odafent az égen.

Őszapó a télnek

semmit sem hagy épen.

Tönkre teszi a szép

tarka-barka tájat,

És ez a sok-sok kár

vajon kinek fájhat?