Zalaszabart a Kis-Balaton festői szépsége övezi a Zala folyótól néhány kilométerre. Itt élek szüleimmel, testvéremmel.
Verseket, óvodában, iskolában mindig könnyen, örömmel tanultam. A versírással harmincnyolc éve az általános iskola nyolcadik osztályában ismerkedtem, azóta is folytatom.
De más műfaj is érdekel. Tagja vagyok a helyi Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskola Szent Rita Kórusának, a nagykanizsai Takács László Irodalmi, Előadói és Művészeti Csoportnak, a Zalai Írók Egyesületének, és a budapesti Cserhát Művészkörnek.
Nagykanizsán közös munkánk eredményeként eddig több antológia született. Az Arcok c. kötet a 2003-as, az Álmok pedig 2004-i költészet napján kerülhetett az olvasók kezébe.
A keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ bordalok írására hirdetett pályázatot, ahonnan sikerült elhoznom a különdíjat 1998-ban.
A Zalai hírlap 2000. október 28-i számában volt az első fényképes bemutatkozásom.
A millenniumra az Accordia Kiadó két kötetes antológiát szerkesztett és ezzel egy időben kiadta a Lélekmélyből felzengő c. könyvet is. Mindhárom kötetben egy-egy versem olvasható.
Sok segítséget kaptam Borbás György művészeti írótól, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium nyugalmazott tanárától. Írásaimat leközölte a Göcsej Média, a Katolikus Rádió, a Muravidéki Magyar Rádió, és a nagykanizsai, szombathelyi, valamint a zalaegerszegi városi televízió.
Néhány éve Laczkó András, kaposvári irodalomtörténész javaslatára a gyermekvers költészetre álltam át. A gyermekek örömére óvodákba, iskolákba sok verset írok a farsangi jelmezekhez.
A csongrádi Művészeti Kulturális és Sport Egyesület 2004-ben Szárnypróbálgatók címmel hirdetett pályázatán sikerült a Pályakezdők Országos Antológiájába bejutnom.
2004 őszén indultam a pápai Boldog Jövőnkért Alapítvány pályázatán, amely szintén jó eredménnyel zárult.József Attila születésének századik évfordulóját egy újabb versgyűjteménnyel köszöntöttük, amely Lélekírók címmel került a könyvespolcra. Az évfordulóra Németh Lászlóné zalakomári tanárnő zenésítette meg az általam írt limerickeket, amit 2005. április 15-én a nagykanizsai Képzőművészetek Házában a zalakomári asszonykórus, és férfi énekkar adott elő a költészetnapi ünnepségen. Ebben az évben jelent meg még a Kanizsa No.2 c. kiadvány is.
A budapesti Cserhát Művészkör a 2005 évi pályáza- tokra beküldött írásaimért a „Kitüntetett Író, 2006-ban a Művészeti, 2007 decemberében Art,2008 november 8.-án Nívódíjat adományozott.
2005 márciusban jelent meg a Ki kicsoda Zala megyében? c. kiadvány, melyben szintén helyet kaptam.
2006. őszén rendezték meg Balatonszárszón a nyugdíjasok szavalóversenyét, ahol Nap Teréz, a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ nyugdíjasa Egy család ökör c. versemmel különdíjat nyert.
2006. karácsonyra jelent meg a Gyermekszemmel-Felnőttfejjel c. önálló verseskötetem, melyjel kapcsolatban a Muravidéki Magyar Rádiótól Gelencsér Gábor készített velem egy interjút.
Egy család ökör c versemet 2006 december 31.-én szilveszteri műsor keretében hallhattuk Lázár Csaba előadásában a Katolikus Rádióban.
2007 január 22-én, a Zalai Hírlapban ugyanezen témában a második fényképes riport február 7.-én jelent meg. A 2006-2007-es évre készült el a Déibáb Antológia a Cserhát Művészkör szerkesztésében. Ekkor kaptam lehetőséget arra, hogy a budapesti Erzsébetligeti Színházban rendezett díjátadó ünnepségen elszavaljam Egy család ökör c. versemet. 2007 április 11-ére Arckép címmel az 5. antológia került a könyvespolcra a kanizsai önkormányzat szerkesztésében. Ugyanezt a címet kapta a hatodik versgyűjtemény, amelyet még ebben az évben karácsonyi ajándékként kaptunk.
Részt vettem a 2007. augusztus 31-én, és szeptember 1-én tartott Bor és Dödölle Fesztivál keretén belül rendezett bordal éneklési versenyen. Emlékül könyveket, oklevelet és egy korsót kaptam.
2008. január 22-ére jelent meg Csongrádon a Szárnypróbálgatók újabb antológiája, amelybe két verssel sikerült bejutnom.
2008 április 14-én a szombathelyi Püspöki iskolában, valamint a Nyitra Utcai Általános Művelődési Központban volt könyvbemutatóm, valamint Egy család ökör c. versemmel részt vettem a Zalai Hírlap Költészet Napjára kiírt internetes pályázatán, ami a világhálóra is felkerült.
2008. július 28-án egy készülő kisfilmhez készített interjút Hegedűs Éva, a keszthelyi Városi Televízió felelős szerkesztője, amit a Szignatúra c. műsorban augusztus 5.-én adtak le.
2008. augusztus 11-én vettem kézbe a Bordalok c. antológiát a csongrádiak szerkesztésében, majd kicsit később ezen a pályázaton való részvételért a ,,BORDALOK” Országos Költői Versenyén ezüst oklevelet szereztem, amit 26-án kaptam meg.
November 22-én a nagyradai borversenyen szavaltam a bordalaimat.
December 19-én vehettük kézbe a nyolcadik antológiát, amit szintén Arckép címmel jelentetett meg a nagykanizsai önkormányzat.
A budapesti Cserhát Művészkör egész évi munkámat irodalmi Nívó Díjjal jutalmazta amit december 29-én kaptam meg.
2009. február 2.-án Fa Ede fotóiból nyílt kiállítás a nagykanizsai Medgyasszay Házban, ahol Egy család ökör c. versemmel színesítettük a műsort.
2009. február 6.-án Újudvaron bohócnak öltözve adtam rövid, farsangi műsort a gyerekeknek.
2009. február 20.-án este 6 órától 21-én este 7 óráig Wass Albert műveiből 25 órás folyamatos felolvasást tartottunk a Kis-Balaton Házban. Én 20.-án este 6 órától másnap reggel fél 10-ig, és 21.-én este 6-tól 7-ig vettem részt.
A Zalai Hírlapban a harmadik bemutatkozásom 2009. március 4.-én volt.
2009 április 5.-én a zalakarosi általános iskolában rendezett borversenyen, és kulturális bemutatón szavaltam a bordalaimat.
Május 30-i gyermeknapon a keszthelyi Helikon Rádió teljesítette a gyermekek kívánságait. Én a Gyermekvilág c. versem elszavalására kaptam lehetőséget.
Június 4-én vehettük kézbe a 9.-ik antológiát a kanizsai önkormányzat szerkesztésében.
Június 9.-én volt Zalakaroson a Szociális Alapellátó Központ által meghirdetett ,,Tavaszváró” pályázatának az eredményhirdetése, ahol oklevelet, egy névre szóló tollat, és 25.-én egy vacsorát kaptunk.
2009. október 16.-i Sík Sándor napon részt vettem az iskolában tartott névadó ünnepségen, és az azt követő szavalóverseny zsűrízésében.
2009.november 14.-én Zalakarosban tartották a Szent Márton napi új bor ünnepet, a vele kapcsolatos népszokásokkal egybekötve, ahol az általam írt bordalokat szavaltam.
2009 november 14.-én a Cserhát Művészkör egész évi munkámat Art –arany díjjal jutalmazta.
2009. december 21.-én készült el a nagykanizsai 10. antológia.
2010 február 12.-én bohócnak öltözve a hahóti óvodában tartottam egy rövid farsangi műsort.Ebben az évben jelent meg a Mesék nem csak kicsiknek c.dupla CD a Barátok Verslista jóvoltából,amelyen a Varázsoljunk c. versem hallható.
A keszthelyi Balaton Színházban 2010 február 27-én részt vettem a Wass Albert emlékére szervezett 25 órás felolvasáson.
Április 18.-án a zalaszabari borversenyen szavaltam.
Április 23.-án Nagykanizsa város napját szavalatainkkal színesítettük
Május 7.-én kaptam meg a miskolci Irodalmi Rádió által szerkesztett dupla CD-t, amelyen a Varázsoljunk c. versem hallható a rádió versmondóinak tolmácsolásában.
Május 15.-én a dióskáli kultúrházban szavaltam a bordalokat, és énekeltem is.Június 2.-án vehettük kézbe a kanizsai antológia 11. számát.
Július 30.-án Zalamerenyén volt a zalakarosi ,,Érték az egészség c pályázatának eredményhirdetése.
Egy oklevelet, könyvet, és egy plakettet kaptunk.
November 20.-án kaptam meg a budapesti Cserhát Művészkör újabb antológiáját.
2010. december 22.-én kaptam meg a Miskolci Rádió által készített Hallgató c. dupla CD-t. Mindegyiken egy-egy versem hallható, és meghallgatható a Miskolci Rádió Hallgató c oldalán. 2011.február 27.-én ismét részt vettem Keszthelyen a Balaton Színházban a Wass Albert emlékére rendezett 25 órás felolvasáson. 2011 március 4.-én az orosztonyi óvodában bohóc jelmezben adtam műsort a gyerekeknek. 2011 május első hetében készült el a zalaszabari Sík Sándor Általános Iskola énekkarának első CD-je, és ekkor kaptam meg a Tarka-barka szivárványok c.verseskötetet, amelyet Erdős Attila költőtársaimmal közösen adtunk ki. Július 11.-16-ig Kőszegen nyaraltunk az Irodalmi Rádióval, és itt kaptuk meg az általuk szerkesztett Gólyahír című antológiát.
Szívesen írnék verset, mesét gyerekeknek szóló rádió, és televízió műsorokhoz!
Munkáimat olvashatták a helyi, és a megyei lapokban, a Fülesben, a Pannon Tükörben, a Zalai Hírmondóban, a csongrádi Föveny, a budapesti Délibáb, és a Magyar Jövő című irodalmi folyóiratokban.Verseim jelenleg is olvashatók a www.hetimix.hu.címen,valamint a http://mese 2009.poeta.hu honlapon,és a www.irodalmiradio.hu címen.